Page 8 - lidercfeny_akf_202001

XII. évf. 1. szám, 2020. január Lidércfény amatõr kulturális folyóirat

Ariela Grandi féltené a gyerekét, de nem koslathat utána éjnek idején szégyent
hozni a fejére a barátai előtt. – Nagyon jó úszó, nem fog beleful-
ladni a tóba – csukta be az ajtót. Nem volt kedve tovább magya-
A szél feküdt. Ágika állt ott tovább ártatlanul.
rázni neki, majd összeesett a fáradtságtól. Bezárta és vissza-
– De nem is fullad a vízbe – mondta már halkan, talán saját
magának. Más úgy sem volt ott.
Azt gondolta, hogy ha senki nem hisz neki, nem baj, de a leg-
jobb barátját megmenti, ha meg is haragudna rá. A tó el volt
Ágika a szomszéd házba született. Pajkos kislány volt, aki vagy hat kilométert a háztól, de végig futott, mert barátja élete
szeretett a kitalált fantáziavilágában élni. Abban a korban talán függött tőle, vélte. Amikor odaért, teljes sötétség uralkodott.
még ez aranyos is volt, de később úgy érezték a szülei és az Mind a négy sátorban aludtak a fiatalok. Odalépett az elsőhöz és
utcabeliek is, hogy valami nincs rendben a kislánnyal. Kati sem szólogatni kezdte barátját halkan.
szívesen engedte a majd egykorú fiát játszani vele. – Áron, Áron. – De nem felelt senki. – Áron itt vagy? – kérdez-
– Ne mássz olyan magasra, Ágika – szólt rá egyik nap a kert- te a másikhoz érve. Onnan egy álmos leány hang szólt vissza.
ben –, leesel! – Nem. A fa melletti – nyögte ki magából és nem törődve, ki
– A fa tetején laknak a tündérek – szólt vissza boldogan, és szólogatta barátját, aludt tovább.
mászott feljebb. Úgy kellett lehozatni a fáról, és a legszomorúbb Ágika a fához settenkedett és onnan leste a közeledő veszélyt.
az volt, hogy már nem először. Fogalma sem volt róla, mi lehet az, csak érezte. Azért felkelteni
Ahogy nőtt, úgy húzódtak el tőle a gyerekek sorra. Néha Kati nem merte volna őt, mert tudta, hogy nagyon megharagudna rá.
kisfia, Áron szokott beszélgetni vele a kertben, mert sajnálta őt, Egyszer csak valami mozgást vett észre a sátor kicsinyke ablaká-
de az utcán nem mutatkozott volna a hibbanttal. Legalább is úgy nál, de a hold nagyon kevés fényben fürösztötte a tópartot aznap
becézték a többiek a háta mögött. Kati egyszer a műhely mögé éjjel, így nem látott majdnem semmit. Közelebbre hajolt, és
sompolygott, hogy kihallgassa, miről beszélgetnek ezek ketten. akkor vette észre, hogy a kiszakadt sátorablak hálójában csúszik
– Miért mentél el múltkor a mocsárba? Tudod, hogy nem be egy kígyó. Azonnal elkapta, kirántotta és akkorát esett hátra-
szabad. Bármikor belefulladhattál volna. Az egész utca téged felé, hogy visszhangzott az egész part. Persze felriadtak a zajra
mindnyájan. A kígyó sem hagyta magát, és megmarta az első
keresett. személyt, akit ért, vagyis Ágikát. Ezt a szörnyű pillanatot látta
– A szél súgta nekem – felelte természetes mosollyal. – Azt meg a sátorból éppen ki mászó Áron.
mondta, menjek a kanyar után a harmadik bokorhoz, mert vala- – Mi történt?
kinek szüksége van rám. – Ki az? – kérdezték a többiek egymástól.
– Tudom. Az egész utca erről beszél. – Nem akarta azt monda- – Ágikát megmarta egy kígyó! – térdelt le hozzá. – Hívjatok
ni, hogy ezen nevet. – Valami állat volt beszorulva, vagy mi. mentőt! – emelte fel a fejét. – Mit keresel itt? – Pedig ez most
– Egy kis róka fuldoklott a mocsárban. Kimentettem – hajtotta egyáltalán nem érdekelte.
le a fejét szomorúan –, csak amikor kihúztam onnan, annyira – Meg akartalak menteni. A szél azt súgta, bajban vagy – moz-
meg volt rémülve, hogy azonnal elszaladt, és nem hisz nekem dította meg a fejét.
senki. – Feküdj nyugodtan! – nyomta vissza a földre tenyerével.
Kati azonnal átment a lány anyjához és megkérte a szüleit, – Itt nincs térerő – szólt a beszélgetésbe a magas fiú –, kiszala-
hogy többet ne engedjék a fia közelébe. dok az útra – mondta és már el is tűnt. Áron pofozgatta Ágikát,
Áron kicsit meg is sajnálta szegényt, mennyire beteg, ami az aki elvesztette közben az eszméletét, és mire visszatért a fiú a jó
évek során csak fokozódott. Az iskolában is többször figyelmez- hírrel, hogy sikerült telefonálnia, Ágika meghalt.
tette osztálytársait a közeledő bajról, de a faluban volt elemében A fiatalok napokig próbálták feldolgozni a szörnyűséget. Most
igazán. Nem egyszer becsengetett házakba, hogy elmondja meg- már az egész falu hitt neki.
érzéseit. Persze nem hitt neki senki, és ha valami mégis bekövet- – Anya! Megmentett engem – mondta szomorúan az asztalnál
kezett, őt gyanúsították meg, hogy köze van hozzá, csak bebizo- ülve Áron.
nyítsa igazát. – Tudom, kisfiam – sóhajtott a levegőbe Kati. – Ha hiszek neki
Egyszer lehettek vagy tizenöt évesek, mikor Áron a barátaival és vele megyek, talán másként végződik. – Nem bírta elrejteni
a tóra ment sátorozni pár napra. Másnap éjjel Kati éktelen lelkifurdalását.
dörömbölésre riadt fel. Hónapok múltán a történet kissé kifakult és már nem fájt
– Ágika, te vagy az? – nyitotta ki az ajtót álmosan. – Menj haza annyira. Kati kimondhatatlan hálát érzett a kislány iránt, hiszen
aludni! Már nagyon késő van – próbált összerakni egy értelmes az életét adta azért, hogy a fiát megmentse.
mondatot a sötétben. Mint minden vasárnap délután, most is kiment a temetőbe
– Kati néni, a fia nagy bajban van! – kiáltott rá akkorát, hogy a friss virágot vinni. Leguggolt a sír elé, felnézett az égre, elmoso-
kutya mérgében elkezdett csaholni rá. lyodott a nyugalomban vonuló bárányfelhőcskéken. Aztán
– Hallgass, Buksi! – szólt az ebre. – A fiam – fordult a lány felé behunyta a szemét és hagyta, hogy simogassa az arcát a langyos
– a barátaival van. Vigyáznak egymásra. – Nem mintha nem szellő, és hallgatta, mit mesél a szél.

8 www.lidercfeny.hu • lidercfeny@szentesinfo.hu • Facebook: Lidércfény Online