Page 8 - lidercfeny_akf_202001
P. 8

XII. évf. 1. szám, 2020. január                                        Lidércfény amatõr kulturális folyóirat


          Ariela Grandi                                        féltené a gyerekét, de nem koslathat utána éjnek idején szégyent
                                                               hozni a fejére a barátai előtt. – Nagyon jó úszó, nem fog beleful-
                                                               ladni a tóba – csukta be az ajtót. Nem volt kedve tovább magya-
          A szél                                               feküdt. Ágika állt ott tovább ártatlanul.
                                                               rázni  neki,  majd  összeesett  a  fáradtságtól.  Bezárta  és  vissza-
                                                                 – De nem is fullad a vízbe – mondta már halkan, talán saját
                                                               magának. Más úgy sem volt ott.
                                                                 Azt gondolta, hogy ha senki nem hisz neki, nem baj, de a leg-
                                                               jobb  barátját  megmenti,  ha  meg  is  haragudna  rá. A  tó  el  volt
           Ágika  a  szomszéd  házba  született.  Pajkos  kislány  volt,  aki   vagy hat kilométert a háztól, de végig futott, mert barátja élete
          szeretett a kitalált fantáziavilágában élni. Abban a korban talán   függött  tőle,  vélte.  Amikor  odaért,  teljes  sötétség  uralkodott.
          még  ez  aranyos  is  volt,  de  később  úgy  érezték  a  szülei  és  az   Mind a négy sátorban aludtak a fiatalok. Odalépett az elsőhöz és
          utcabeliek is, hogy valami nincs rendben a kislánnyal. Kati sem   szólogatni kezdte barátját halkan.
          szívesen engedte a majd egykorú fiát játszani vele.    – Áron, Áron. – De nem felelt senki. – Áron itt vagy? – kérdez-
           – Ne mássz olyan magasra, Ágika – szólt rá egyik nap a kert-  te a másikhoz érve. Onnan egy álmos leány hang szólt vissza.
          ben –, leesel!                                         – Nem. A fa melletti – nyögte ki magából és nem törődve, ki
           – A fa tetején laknak a tündérek – szólt vissza boldogan, és   szólogatta barátját, aludt tovább.
          mászott feljebb. Úgy kellett lehozatni a fáról, és a legszomorúbb   Ágika a fához settenkedett és onnan leste a közeledő veszélyt.
          az volt, hogy már nem először.                       Fogalma sem volt róla, mi lehet az, csak érezte. Azért felkelteni
           Ahogy nőtt, úgy húzódtak el tőle a gyerekek sorra. Néha Kati   nem merte volna őt, mert tudta, hogy nagyon megharagudna rá.
          kisfia, Áron szokott beszélgetni vele a kertben, mert sajnálta őt,   Egyszer csak valami mozgást vett észre a sátor kicsinyke ablaká-
          de az utcán nem mutatkozott volna a hibbanttal. Legalább is úgy   nál, de a hold nagyon kevés fényben fürösztötte a tópartot aznap
          becézték a többiek a háta mögött. Kati egyszer a műhely mögé   éjjel,  így  nem  látott  majdnem  semmit.  Közelebbre  hajolt,  és
          sompolygott, hogy kihallgassa, miről beszélgetnek ezek ketten.  akkor vette észre, hogy a kiszakadt sátorablak hálójában csúszik
           –  Miért  mentél  el  múltkor  a  mocsárba?  Tudod,  hogy  nem   be egy kígyó. Azonnal elkapta, kirántotta és akkorát esett hátra-
          szabad.  Bármikor  belefulladhattál  volna.  Az  egész  utca  téged   felé, hogy visszhangzott az egész part. Persze felriadtak a zajra
                                                               mindnyájan. A kígyó sem hagyta magát, és megmarta az első
          keresett.                                            személyt, akit ért, vagyis Ágikát. Ezt a szörnyű pillanatot látta
           – A  szél  súgta  nekem  –  felelte  természetes  mosollyal.  – Azt   meg a sátorból éppen ki mászó Áron.
          mondta, menjek a kanyar után a harmadik bokorhoz, mert vala-  – Mi történt?
          kinek szüksége van rám.                                – Ki az? – kérdezték a többiek egymástól.
           – Tudom. Az egész utca erről beszél. – Nem akarta azt monda-  – Ágikát megmarta egy kígyó! – térdelt le hozzá. – Hívjatok
          ni, hogy ezen nevet. – Valami állat volt beszorulva, vagy mi.  mentőt! – emelte fel a fejét. – Mit keresel itt? – Pedig ez most
           – Egy kis róka fuldoklott a mocsárban. Kimentettem – hajtotta   egyáltalán nem érdekelte.
          le  a  fejét  szomorúan  –,  csak  amikor  kihúztam  onnan,  annyira   – Meg akartalak menteni. A szél azt súgta, bajban vagy – moz-
          meg volt rémülve, hogy azonnal elszaladt, és nem hisz nekem   dította meg a fejét.
          senki.                                                 – Feküdj nyugodtan! – nyomta vissza a földre tenyerével.
           Kati  azonnal  átment  a  lány  anyjához  és  megkérte  a  szüleit,   – Itt nincs térerő – szólt a beszélgetésbe a magas fiú –, kiszala-
          hogy többet ne engedjék a fia közelébe.              dok az útra – mondta és már el is tűnt. Áron pofozgatta Ágikát,
           Áron kicsit meg is sajnálta szegényt, mennyire beteg, ami az   aki elvesztette közben az eszméletét, és mire visszatért a fiú a jó
          évek során csak fokozódott. Az iskolában is többször figyelmez-  hírrel, hogy sikerült telefonálnia, Ágika meghalt.
          tette osztálytársait a közeledő bajról, de a faluban volt elemében   A fiatalok napokig próbálták feldolgozni a szörnyűséget. Most
          igazán. Nem egyszer becsengetett házakba, hogy elmondja meg-  már az egész falu hitt neki.
          érzéseit. Persze nem hitt neki senki, és ha valami mégis bekövet-  – Anya! Megmentett engem – mondta szomorúan az asztalnál
          kezett, őt gyanúsították meg, hogy köze van hozzá, csak bebizo-  ülve Áron.
          nyítsa igazát.                                         – Tudom, kisfiam – sóhajtott a levegőbe Kati. – Ha hiszek neki
           Egyszer lehettek vagy tizenöt évesek, mikor Áron a barátaival   és vele megyek, talán másként végződik. – Nem bírta elrejteni
          a  tóra  ment  sátorozni  pár  napra.  Másnap  éjjel  Kati  éktelen   lelkifurdalását.
          dörömbölésre riadt fel.                                Hónapok  múltán  a  történet  kissé  kifakult  és  már  nem  fájt
           – Ágika, te vagy az? – nyitotta ki az ajtót álmosan. – Menj haza   annyira. Kati kimondhatatlan hálát érzett a kislány iránt, hiszen
          aludni! Már nagyon késő van – próbált összerakni egy értelmes   az életét adta azért, hogy a fiát megmentse.
          mondatot a sötétben.                                   Mint  minden  vasárnap  délután,  most  is  kiment  a  temetőbe
           – Kati néni, a fia nagy bajban van! – kiáltott rá akkorát, hogy a   friss virágot vinni. Leguggolt a sír elé, felnézett az égre, elmoso-
          kutya mérgében elkezdett csaholni rá.                lyodott  a  nyugalomban  vonuló  bárányfelhőcskéken.  Aztán
           – Hallgass, Buksi! – szólt az ebre. – A fiam – fordult a lány felé   behunyta a szemét és hagyta, hogy simogassa az arcát a langyos
          –  a  barátaival  van.  Vigyáznak  egymásra.  –  Nem  mintha  nem   szellő, és hallgatta, mit mesél a szél.
















          8                                 www.lidercfeny.hu • lidercfeny@szentesinfo.hu • Facebook: Lidércfény Online
   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13