Page 12 - lidercfeny_akf_202403

XVI. évf. 3. szám, 2024. március Lidércfény amatõr kulturális folyóirat

fekete nyelve lassan végignyalta cserepes ajkait. Adél gon- nyelve ostorként csattogott, torkából mély, fájdalmas
dosan manikűrözött ujjai megnyúltak és vékony póklá- hang bugyogott elő. A teremtés fájdalma járta át.
bakként terültek szét az asztalon. A többiek mozdulatlanul nézték, üres hüllőtekintetük-
Végül megszabadult az utolsó ruhadarabtól is. ből kékesfehér fény tükröződött vissza homályosan. Csak
Gondosan összehajtogatta és a székére helyezte őket, csápjaik mozogtak, lassan és puhán, egyre inkább egy
majd óvatosan felfeküdt az asztal közepére. A sima felület ritmusra, és végül már együtt lüktettek, mintha egyetlen
meglepően hideg volt, érezte, hogy az egész teste libabő- szív, a föléjük magasodó sötét teremtő szíve pumpálná
rös lett. A plafont nézte, a hófehér neon szórt fényét. Egy beléjük a ragacsos, fekete vért.
pillanatra a műtő jutott eszébe, ahol Zsolt megszületett. Az óriási vonagló test közepén emberfej nagyságú rés
Akkor nézte így a fényt, mozdulatlanul, az altatótól lassan nyílt. Sötét, habos vér csorgott belőle, majd a nyílásból, az
elkábulva, mielőtt az orvosok kimetszették belőle a fia inakat szétfeszítve egy test kezdett lassan előtűnni.
testét. A fiáét, akit már évek óta nem látott. A főnök izmai még egyszer megfeszültek, torkából sóhaj
Az első harapás injekciós tű szúrásaira emlékeztetett. – halk, emberi sóhaj – szállt fel, majd a test egy pillantás
Kicsit kellemetlen volt ugyan, de sokkal nagyobb fájda- alatt kicsusszant, és nedves, csattanó hangot adva elterült
lomra számított, így inkább megnyugvás töltötte el, az iroda padlóján. A nagyfőnök fáradtan roskadt össze,
miközben érezte vérének melegét, ahogy végigcsorog fatörzs vastagságú csápjai ernyedten terültek el a földön,
csupasz bőrén. Aztán a tűszúrások ellepték a testét, a póklábai hatalmas teste alá gyűrve tűntek el a vérhabos
neon fénye homályossá vált, majd halványulni kezdett. iszapban.
Egyre távolabbról hallotta a cuppogó hangokat, a furcsa
morgást, a belőle táplálkozó rángó testekből áradó külö- A többiek közben gyengéden letisztogatták a szőnyegen
nös dongó-zümmögő hangot. Még érezte, hogy haja és heverő magatehetetlen testet. Amikor már egy csepp vér
fejbőre – akár egy kalap, amit váratlanul felkap a szél – sem volt rajta, az egyikük – óvatosan, ahogy egy anya
eltűnik, a világ elé tárva koponyájának csupasz tetejét, emeli fel újszülött gyermekét – az asztal közepére helyez-
aztán minden elsötétült. te. Arcából finoman félresöpörte a kissé még nedves haj-
fürtöket. Az enyhén csiklandó érzésre Ildikó felébredt.
Az asztal tíz perc múlva teljesen tiszta volt. Az irodában Korábbi élete emlékei ködösen még ott éltek tudata
semmi más nem hallatszott, csak a rángó hüllőtestek peremén, de jól tudta, rövidesen elsüllyednek majd a fele-
neszei. Csápok tekeregtek egymásba fonódva az asztal désben, akár az álmok nagy része az ébredés után. Felült,
körül mindenfelé a vérfoltos szőnyegen, egészen az iroda leszállt az asztalról, s lassan elkezdte felvenni ruháit, amit
hangszigetelt ajtajáig. egy ismeretlen már odakészített neki egy székre, szépen
Aztán lassan mind a nagyfőnök felé fordultak. A rop- összehajtogatva. Miközben öltözködött, az őt körbeállók-
pant teremtmény hátrébb húzódott az asztaltól és hátát a ra nézett. Látta, ahogy testük lassan átalakul, kisebb lesz,
falnak támasztotta. Teste lassú hullámzásba kezdett a visszabújik abba a hitvány kéregbe, amely mostantól az ő
zöldesszürke pikkelyek alatt, pórusaiból sárgás nedv tört maszkja és álruhája is lesz. Ami mögött ott lapul
elő, amely rátapadt a világosbarna faburkolatra és a falat mindannyiuk igazi valója, és a vágy, a csillapíthatatlan
díszítő festményekre. Izmai megfeszültek, hosszú érdes örök éhség, amivel egy nap felfalják majd az egész világot.

R. Harbinger

Az ember legjobb barátja

Bobby vicsorgott, és csaknem kitépte karomat. A sötét láthatta szívszaggató menekülésemet, ahogy szűkön vet-
garázsbejáróra meredt, magából kikelten tombolt. tem a kanyarokat, és hátra-hátrafordultam.
– Nyughass! – Hasztalanul próbáltam csitítani. Hallottam felborulni a sarki kukákat, és ugyan nem lát-
Újult erővel szökkent előre, mire a nyakörv megadta tam semmit, mégis tudtam, hogy üldöznek. Az ajtóhoz
magát. Hátraestem, és először a fenekemet érő fájdalmat érve kulcscsomómmal vacakoltam; csaknem kifordult
éreztem meg, majd a szívembe markoló rettegést. Láttam nyirkos ujjaim közül. Tompa puffanások, halálos léptek
Bobbyt beszaladni a kapualjba, de sóhajtásnyi idővel közeledése hallatszott. A villanyoszlopok fényei pislákol-
később éles nyüszítés hasított az éjszakába. tak, és a fölöttem lévő lámpa szétpukkant. Felsikkantottam
Nem tudtam, mi történt a koromfeketeségben, de érez- a nyakamba hulló üvegdaraboktól, de végre sikerült meg-
tem, Bobby nem fog visszajönni hozzám. Máris rettegve találnom a megfelelő kulcsot, és a zárba csúsztatnom.
hátráltam a földön, és pillanatra sem vettem le tekintete- Amikor bevágtam az ajtót, visszhangja olyan erővel
met a feketén ásító lyukról, mígnem valami megvillant a söpört végig a lépcsőházon, mintha bomba robbant volna.
sötétben, alighanem egy szempár. Elhátráltam a bejárattól, és a megmozduló kilincset
Felugrottam, és rohanni kezdtem. Gyűlöltem a késő figyeltem. Valaki próbált bejutni, de nem tudott, ezért
estére tolódó sétákat, mert így a kihalt utcán senki sem döngetni kezdte az ajtót, aminek sarkai éles nyikordulás-

12 www.lidercfeny.hu • info@lidercfeny.hu • Facebook: Lidércfény Online