Page 9 - lidercfeny_akf_202512

Lidércfény amatõr kulturális folyóirat XVII. évf. 12. szám, 2025. december

A.J.Vale

A kulcs

Újabb pofon csattant az arcomon. Jobb szememet csak Egy magas, barna hajú, meleg tekintetű férfi állt meg
résnyire tudtam kinyitni a korábbi verések eredménye- székem mellett. Ahogy rám pillantott, éreztem rajta a saj-
ként. A szemöldököm felrepedt, az odaszáradt vértől és a nálatot. Megfogta a fejemet és óvatosan megszabadított
duzzanattól alig tudtam pislogni. szorító kínzóeszközömtől. Egy tiszta, nedves kendővel
– Áruld el, hol van, te kis ribanc! – ordított arcomba az letörölte az arcomat.
egyik fogvatartóm, azzal újabb ütést vitt be az arcomba. – Igyon! – Különös volt ez a magázódás a társai stílusa
Felrepedt a szám is. Kövér vércseppek buggyantak elő a után.
felhasadt bőr alól, de a számba szorosan húzott rongy Egyik kezével tartotta az állam és lassan, kortyonként
felfogta őket. itatott.
– Elég! – dörgött a helyiség túloldaláról egy öblös férfi- – Köszönöm! – motyogtam halkan, akadozó nyelvvel.
hang. – Szeretne mosdóba menni?
A vasajtó fémes nyikorgással nyílt ki, rajta egy fekete – Igen – nyögtem ki döbbenten.
bőrkabátos, kopasz hústorony lépett be. Ahogy közeledett Vajon miért ilyen kedves velem?! Talán a jó zsaru rossz
felém, cipőjének sarka ütemesen koppant a koszos, szürke zsaru játékot játsszák?
cementpadlón. A pincehelyiség egyetlen kis ablakán a – Jöjjön! – Azzal eloldozta kezemet és lábamat a széktől,
lemenő nap sugarai próbáltak utat törni maguknak a fél- óvatosan a hónom alá nyúlva felsegített. – Jöjjön, segítek!
homályban. A gyenge fényben is megcsillant a nagydarab Eltámogatott a helyiség egyik sötét sarkába, ahol egy
férfi tar fejbőre, hideg, kék szeme dühtől szikrázott. faajtó előtt megálltunk. Kinyitotta és felkattintotta a
Könyörtelen vigyorral lépett mellém. mosdó egyetlen, csupasz zsinóron himbálódzó villany-
A székhez kötözve vállam sajgott az órák óta tartó moz- körtéjének kapcsolóját. A mellékhelyiség koszos, valaha
dulatlanságtól. Egy jól irányzott, bal karomra mért ütés fehér falai málladoztak, a WC csészéről hiányzott az
után hallottam csontom roppanó hangját. A fájdalomtól ülőke, a kézmosó szürke volt a mocsoktól, a felette lógó
üvölteni akartam, de kiszáradt torkom és a rongy nem tükör pedig több helyen megrepedt.
engedték, ezért csak egy szánalmas vonyítás tellett tőlem. – Köszönöm! – Azzal betámolyogtam a szűk mosdóba
Az ájulás környékezett. és magamra zártam az ajtót.
– Mondott már valamit? – fordult oda az egyik pribék-
Miközben a törött tükörben szörnyülködve vizsgáltam
hez. meggyötört arcomat, kínzásoktól eltorzult vonásaimat,
– Nem igazán. Annyit árult el, egy hete beszélt utoljára
a professzorral. Váratlanul elküldte őt szabadságra. Azóta egy különös megérzés fészkelte be magát elmémbe. Ez a
férfi olyan más. Őszinte. Egy terv kezdett agyamban for-
sem hívás, sem üzenet nem volt a doktortól. Ellenőriztem
a telefonját és az email fiókját is. málódni.
– Előbb vagy utóbb válaszolni fog. – Gúnyos pillantást Kilépve a mosdóból tekintetünk összetalálkozott.
vetett felém. – Ő az asszisztense, neki tudnia kell. Holnap Mélázó, szomorú arckifejezése, finom, gyengéd mozdula-
visszajövök, addig csikarjatok ki tőle valami értelmes tai, lágy hangja mind arról árulkodtak, hogy nem akart itt
infót! lenni. Minden porcikája azt sugallta, ő nem közéjük való.
– Úgy lesz uram! – próbált smúzolni az egyik fogdmeg. Akkor mégis mi oka van erre? Pénz, esetleg a félelem?
– Adjatok neki inni és mossátok le az arcát! Undorítóan Talán őt is zsarolják valamivel.
néz ki – adta ki a parancsot, majd amilyen hirtelen tűnt fel, Leültetett a székre, és módszeresen elkezdte visszakö-
olyan gyorsan távozott is. tözni kezemet-lábamat. A fájdalom ellenére igyekeztem
Az egyik verőlegény szót fogadott főnökének és egy minden tagomat megfeszíteni, ahogy egykoron a kiképzé-
gyors, brutális mozdulattal valósággal kitépte a számban sen tanították. A férfi próbálta szorosra húzni béklyóimat,
lévő rongyot. A szám cserepes volt és véres. de merev izmaimnak hála ez mégsem sikerült eléggé.
– Igyál! – A számhoz tolta az üvegpoharat, de olyan Vajon észrevette? Vetett rám még egy pillantást, majd
durván, hogy fogaim hangosan koccantak. kiment. Magamra hagyott. A többi őr sosem tette.
Próbáltam minél többet inni, de úgy szaladt le szám Ahogy bezárult mögötte az ajtó, módszeresen fesze-
szélén a víz, mint sivatagi homok tetejéről az esőcseppek. getni kezdtem a székhez szorított jobb kezem kötelét.
Visszarántotta a szövetdarabot a számba. Gyomromat Minden porcikám ágált az újabb gyötrelem ellen, de nem
mardosta az éhség. Rég nem ettem. Az időérzékemet adhattam fel. Pár kínkeserves perc után engedett a szorí-
elvesztettem, fogalmam sem volt, mióta tartottak fogva. tás. Szabad kezemmel a baloldali köteléket ráncigáltam,
– Itt a váltás – fordult hátra az egyik őröm. – Nyugi kis- mert törött karom határozottan tiltakozott a feszítő moz-
lány, nem maradsz társaság nélkül. – Hangosan felröhö- dulatok ellen. Még jó néhány percbe telt, mire teljesen
gött, majd társával együtt kiment. szabaddá tettem magamat. Adrenalintól fűtve elkezd-

Facebook: Lidércfény Online • info@lidercfeny.hu • www.lidercfeny.hu 9