Page 9 - lidercfeny_akf_202107
P. 9

Lidércfény amatõr kulturális folyóirat                                       XIII. évf. 7. szám, 2021. július


       a színpad, félek, hogy teljesen beszakad és elnyel, minden ijesz-  meg se tudnám fogni őket, túl kicsik. Jéghideg szódával locso-
       tően mozog és hullámzik, mégis kristálytiszta a kép, nem szédü-  lom a lábamat, az lemossa mindet és hűsít is. Frissíti a vérkerin-
       lök egyáltalán. Kapaszkodom a padlóba, kimászok valahogy, és   gést, hamarabb készen állok a következő körre. Nagy nehezen
       a többiek segítenek felállni. Egybefolyik, összeáll a tömeg, nő a   kimászok. Iszom a szódából, majd a fejemre nyomom a szifon
       zsongás,  visszhangzik  minden,  ennek  ellenére  tisztán,  egyen-  maradékát.  Csak  amikor  kiürül  teljesen,  akkor  veszem  észre,
       ként hallok mindenkit, minden zörejt. Lelassul a szívverésem,   hogy rossz színpadon vagyok, a közönség segítségére most nem
       nem  kapok  levegőt,  mintha  Godzilla  ülne  a  mellkasomon.   számíthatok.  Nekem  viszont  gyors  pánikszerviz  kell,  ezért  a
       Gerjednek az erősítők, senki nem találja az ütemet, csak a füst és   telefonos segítséget választom, de még nem hívhatom a pszichi-
       lábdob,  meg  a  basszus  zakatol  a  fülekben.  A  hangmérnökök   áterem,  max.  a  következő  körben,  a  visszataps  alatt.  Minden
       szünetre mentek?                                      lelassul, szerencsém van, ahogy mélyről zúg a basszus, fretless
        A közönség egy hatalmas, csápoló százlábú, ezerfejű korpusz,   javul az állapotom. Felveszem a napszemüveget, mert annyira
       elsöprő  szembeszélben  vigyorog  rám  az  ördögi  maszkok  fala,   vakítanak  a  reflektorok,  hanyatt  dőlök,  minden  egyes  fotont
       összevissza, ütemtelenül csápolnak. Lepattanok a falról, vissza-  érzek  a  bőrömön,  csiklandoznak,  nevetve  számolgatom  őket,
       húz a mélység. Megbénulok, valami bekattan bennem, bizsereg   némelyiknek nevet adok, hiperérzékeny lettem.
       a lábam, csíp, mintha hangyabolyba léptem volna, lenézek, de   Végre vége a koncertnek, lassan elcsitul minden, kisétálok a
       nem látok semmit... Derékig beszakadt alattam a színpad, mély-  még  mindig  hullámzó  folyosón  a  szabadba,  mélyre  szívom  a
       ről  hörgök,  ahogy  elnyel  a  sötét,  egyedül  maradtam,  forog  a   friss levegőt. Micsoda trip volt! Már nem szédülök, lassan meg-
       koncertterem. Szédülök, lehet, napszúrást kaptam az úton, zak-  nyugszom, és érzem, hogy kezd kitisztulni a fejem. Hajnalodik,
       latott minden, tiszta lázálom, hülye hangyák, hogy tudnak csíp-  úgy döntök, az lesz most a legjobb, ha felmászok egy szivárvány
       ni... milyen gyorsak, fel-alá rohangálnak a lábamon, nem látom   hátára, és onnan, a magasból nézem majd a napfelkeltét. Közben
       a lábaim a színpad alatt, de tudom, ez az az apró, vörös fajta,   felhívom a lélekdokim, azt hiszem, lesz mit mesélnem neki.

       n13

       Az aranyhal újratöltve






        Tódor  már  hajnal  öt  óta  kint  volt  a  tavon,  de  a  kapásjelzők   A hal nem fejtett ki túl nagy ellenállást. Nemsokára már előtte
       még mindig úgy álltak, mint a cövek. Egy apró moccantás vagy   körözött a sekély vízben. Sikerült megpipáltatnia, és akkor meg-
       rándítás sem volt.                                    pillantotta. A hal tényleg nem volt egy óriás, de azért kicsi sem.
        – Mi van ezekkel a halakkal? – dörmögte divatosra nyírt baju-  Az az igazi, másfeles forma ponty.
       sza alatt. – Hozzá se nyúlnak a mézes kukoricához…     Tódor óvatosan a vízbe tette a merítőhálót, és a horgászbottal
        Kezdett ideges lenni. Sikeres üzletember volt, aki sikerét főleg   finoman  játszva  beleterelte  a  halat,  majd  óvatosan  kihúzta  a
       rámenősségének köszönhette. Nem bírta elviselni, ha nem úgy   partra, és a halmatracra fektette. Gyönyörű tőponty volt. A nap
       alakulnak  a  dolgok,  ahogy  azt  eltervezte.  „Mindenki  egyért,   megcsillant óaranyszínű pikkelyein, sötét árnyalatú úszóin.
       mindenki énértem!” Ez volt a kedvenc jelmondata.       Tódor éppen a horgot próbálta kioperálni a szájából, amikor a
        Kicsit  gondolkodott,  majd  elhatározásra  jutott.  Kivette  az   hal váratlanul megszólalt. Mindjárt a lényegre tért.
       egyik háromhatvanas botot, és újra megtöltötte az etetőkosarat,   – Ha visszadobsz, teljesítem három kívánságodat!
       aztán  feltette  az  apró,  hatos  horog  csalitüskéjére  az  új  szerze-  A horgász meglepetésében majdnem hanyatt esett.
       ményt. Egy darabig büszkén nézegette. Az új csodacsali! 8 mm   – Te… Te beszélsz? Bakker, pedig ma nem is ittam!
       Tornado  Wafters,  vajsav  és  ananász.  Ha  erre  sem  lesz  kapás,   – Persze hogy beszélek, én vagyok a mesebeli aranyhal.
       hazamegyek – fogadkozott. Jó messzire bedobta a fenekező sze-  – Ne ba…
       reléket, megvárta, míg kifeszül a zsinór, beállította a kapásjelző-  –  De  igen,  ez  van,  és  ha  visszadobsz  a  vízbe,  ahogy  azt  az
       ket, majd megismételte ugyanezt a rituálét a másik bottal is.  előbb már mondtam, hálából teljesítem három kívánságodat!
        Újra a várakozás feszült percei következtek. Némán figyelte a   Tódor se köpni, se nyelni nem tudott a megdöbbenéstől, aztán
       rod-podon  pihenő  horgászbotjait.  A  kapásjelzők  még  mindig   pár,  csak  számára  ismert  eszközzel  meggyőződött  róla,  hogy
       olyan mozdulatlanul álltak, mintha odaragasztották volna őket.   nem álmodik, és nem őrült meg. Akkor ez tényleg egy beszélő
       Ránézett a Rolexére: háromnegyed hét múlt pár perccel. A nap   hal! Nagyon durva!
       már felkelt, és erősen sütött. A szél is megélénkült. Ez jó – gon-  – Na? – kérdezte a hal, és várakozóan mosolygott Tódorra.
       dolta. – Nagyon jó! Legalább felkavarja az iszapot.    Talán nem is mosolygott – mert a pontyok nem tudnak moso-
        Júniusi reggel volt, Tódor erősen megszomjazott. Megfordult,   lyogni  –,  csak  Tódornak  tűnt  úgy,  aki  zavarában  a  kopaszra
       a hátizsákjához ment, és az oldalzsebből elővette a másfél literes   nyírt fejét dörzsölgette.
       ásványvizes palackot. Alighogy a szájához érintette, az elektro-  – Hát, izé… Mit kérjek?
       mos  kapásjelző  sivítani  kezdett.  Tudtam!  Bejött  a  Tornado   – Bármit, amit csak szeretnél!
       Wafters!                                               – Bármit kérhetek?
        Hanyatt-homlok szaladt vissza az állványhoz, és felkapta jobb   – Bármit!
       oldali botot, amin a neonszínű kapásjelző éppen vitustáncot járt.   – Akár egy halradart is?
       Rutinosan behúzta a féket, épp csak annyira, hogy a hal ne tudja   – Azt is.
       elszakítani  a  vékony  huszonkettes  zsinórt,  ha  erősen  kitör.   – Az nem jó. Pont tegnap vettem egy csúcsmodellt aranyáron.
       Ahogy  tartotta,  a  finom  rángatásból  érezte,  hogy  rajta  a  hal.   Mindent is tud, zsírkirály!
       Nem lehetsz egy kapitális példány, de mindegy, legalább meg-  – Akkor kérj horgászbotokat, vagy egy fullos rod-podot!
       tört a jég! Fárasztani kezdte. Finoman húzta a bottal, majd felte-  – Az is van. Mindenből a legjobb! Megengedhetem magam-
       kerte  az  így  nyert  zsinórt,  és  ezt  ismételgette  –  mint  ahogy  a   nak. Nézd ezeket a bojlis botokat! Egy kisebb vagyon volt. Nem
       nagykönyvben meg van írva.                            sok mindenkinek van ilyen.

       Facebook: Lidércfény Online • lidercfeny@szentesinfo.hu • www.lidercfeny.hu                            9
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14