Page 11 - lidercfeny_akf_202108

Lidércfény amatõr kulturális folyóirat XIII. évf. 8. szám, 2021. augusztus

a sebesülteket ápoltam naphosszat, akiket a töltés túloldaláról Minden nap elhatároztam, hogy hajnalban útra kelek, mégis
hordtak át a biztonságos fedezékbe. Próbáltam szóba elegyedni maradtam. Kár lenne hazudni magamnak, hogy a gyerek felépü-
a nálam alig idősebb katonákkal, ám elhajtottak, hogy törődjek a lésére vártam, vagy hasonlók, hiszen az igazság sokkal prózaibb.
saját dolgommal. Az első pillanatban elvesztem az asszony türkiz szemében, a
Tíz nappal később a századot elsöpörte egy támadás. Félig hozzám simuló teste pedig elvette az eszem. Nem történt köz-
süketen, leszakadt füllel másztam elő a gránátrobbantotta tünk semmi. Én nem közeledtem, ő nem adott rá okot, hogy azt
gödörből. Órákon keresztül rejtőztem vérben és vizeletben ázva higgyem, többet érez irántam, mint a puszta hála. Az összevilla-
a hullák alatt, de még így is kaptam egy golyót a lábamba egy nó pillantásaink azonban mégis feltűntek a férjnek. Amikor az
túlbuzgó bakától. Egy kenyérzsákot, egy kulacsot és némi köt- első pofon elcsattant a konyhaasztalnál, közéjük álltam, azonban
szert tudtam magamhoz venni, mielőtt hátrahagytam a legyek- fiatalabb és erősebb volt, így vérző arccal az ajtón kívül találtam
től hemzsegő tábort. A vér borította köveket messzire elkerül- magam.
tem, ahogy végigkúsztam a töltésen, utána a bokrok között ara- Az égő karám fényénél indultam tovább. Az asszony már a
szoltam tovább. Pár órát pihentem, amennyire tudtam, elláttam sínek között várt. Cipót, kolbászt tett a zsákomba, hosszan meg-
a sebeim, aztán az ágyúdörgés észak felé űzött. Igazából nem ölelt, aztán szó nélkül hátat fordított nekem. Utána léptem, de
bántam, nem az én háborúm volt, eszemben sem volt feláldozni lerázta a kezem, majd futni kezdett a tűzzel bajlódó férje felé.
magamat. A vándorélet íze megkeseredett a számban. Ennyire lassan
A hetekből hónapok lettek, és lassan azon kaptam magam, még soha nem haladtam. Néha megálltam, egy ideig visszafele
hogy megszállottja lettem az utazásnak. Minden nap messzebb lépdeltem, aztán a fogamat csikorgatva ismét nekiindultam az
kerültem az otthonomtól, mégis úgy tűnt, mintha semmi nem eredeti iránynak. Máskor napokig ültem egyhelyben étlen-
változna körülöttem. Az egyik oldalán az ismerősen sivár táj szomjan, vagy a viharban kiálltam a sínre és magasba nyújtott
terült el, a másikon ugyanazok a távoli hegyek szöktek az ég kézzel vártam, hogy az ég talán megkönyörül rajtam. Már nem
felé. Furdalt a kíváncsiság, látni akartam, milyen máshol a világ. számoltam a napokat, a megtett táv nem érdekelt, a láthatár sem
Megtanultam élni abból, amit a természet adott. Korhadt tartogatott semmi érdekeset. Hosszú időre bevackoltam magam
deszkájú állomásokon húztam meg magam, vagy szerszámos egy állomás emeleti szobájába, ahonnan a síneket figyeltem nap-
bódékban, néha egy akolban, ha a gazda éppen másfele járt. hosszat.
Embereket ritkán láttam, amikor pedig mégis, akkor igyekeztem A ház előtt tértem magamhoz. Napokat feküdtem eszméletle-
elkerülni a találkozást. A konyhakertek fosztogatását gyűlöltem, nül a kiszáradás hátárán. Soha nem tudtam meg, hogy kiszédül-
ám az éhség néha rákényszerített a lopásra. Ilyenkor mégsem tem-e az ablakon, vagy a tenyerembe, arcomba fúródott üvegszi-
a lelkiismeret-furdalás bántott a legjobban, hanem a hangok. lánkok a kezdődő őrületre utaltak. A törött karomat sínbe tet-
A beszélgetésre összerándultam, a nevetés a fejemet hasogatta, tem, ám nehezen gyógyult, igaz, legalább közben volt időm
a gyereksírásra a fogamat csikorgattam, a veszekedés pedig a megtanulni újra használni a kezem. Az életösztön, ami korábban
szívembe döfött. Néha csak álltam megdermedve, máskor sán- cserbenhagyott, makacsul visszatért. A tavaszi nap fénye már
tikálva menekültem, ám egyszer azon kaptam magam, hogy ismét úton talált.
üvöltve köveket dobálok a magányos ház felé. Amikor a kölyök rám talált, megborzongtam. Azonnal felis-
A sínpár volt az egyetlen biztos pont az életemben, oda mene- mertem a kezem munkáját a homlokán, és az anyjától örökölt
kültem vissza mindig. Akit ismertem, mind mögöttem maradt, szemét. Először haza akartam küldeni, de meggondoltam
akiben bíztam, meghazudtolta a bizalmam, akit szerettem, meg- magam. A szavak helyett inkább magára hagytam, hátha az
halt. Évek teltek el, visszafordulni értelmetlen lett volna. éhség és az egyedüllét hazakergeti. Miután utolért, a megtett
A fiatal férfi szinte belém rohant, az ölében egy vérző gyerek. útról meséltem. Talán nem hitt nekem, mert mellettem maradt a
Félreléptem előlük, hogy utukra engedjem őket, ám az asszo- következő hetekben. Nem látta, hányszor nézem alvás közben,
nya belekapaszkodott a kezembe, és sírva rimánkodott. A sza- arra sem emlékezett, hányszor takartam be, amikor rugdalózott
vait nem értettem, ám a kétségbeesett mozdulatait igen. Az álmában. Magányosan éltem le az életem, ezekben a napokban
elnyűtt katonazubbony ujján alig látható vörös keresztbe azonban bármit megadtam volna azért, ha őt a fiamnak nevez-
kapaszkodott, közben a gyerekre mutogatott. A homlokomon hetem.
lévő sebhez nyúltam, aztán intettem az apának, hogy tegye le a Egy este a tűz mellől néztem őt, amikor megéreztem a könyö-
gyereket. Megtettem, ami tőlem telt, majd a hálálkodásuk elől kömön végigfutó zsibbadást. A látásom elhomályosodott, kiálta-
tovább indultam volna, de az asszony visszatartott, és magá- ni akartam, ám a hangom nem engedelmeskedett az akaratom-
hoz ölelt. nak. A testem lefelé csúszott a köveken, de már nem éreztem
Egy vacsorát akartam csak maradni, mégis azon kaptam fájdalmat. A tűz melege elhalt, a megvilágított terület is egyre
magam, hogy telnek a napok, és még mindig velük vagyok. távolodott. A síneket mind halványabb vonalként láttam az
Segítettem a kertben, amíg a gyerek lábadozása lefoglalta a nőt, egyre táguló láthatár felé futni, hogy aztán egy alig látható ívvel
aztán segítettem karámot építeni a férfinak a legelőn, majd közö- egy kört rajzoljanak a gigászi völgykatlan közepébe. Utoljára a
sen berendeztük egy kis szobát az állatok mellett, ahová átköl- kelő nap első fénysugarait láttam, aztán mindent beborított a
töztem, amikor a gyerek felépült. sötétség.

Itt is megtalálsz bennünket: Lidércfény Online

Facebook: Lidércfény Online • lidercfeny@szentesinfo.hu • www.lidercfeny.hu 11