Page 11 - lidercfeny_akf_202108
P. 11

Lidércfény amatõr kulturális folyóirat                                   XIII. évf. 8. szám, 2021. augusztus


       a sebesülteket ápoltam naphosszat, akiket a töltés túloldaláról   Minden nap elhatároztam, hogy hajnalban útra kelek, mégis
       hordtak át a biztonságos fedezékbe. Próbáltam szóba elegyedni   maradtam. Kár lenne hazudni magamnak, hogy a gyerek felépü-
       a nálam alig idősebb katonákkal, ám elhajtottak, hogy törődjek a   lésére vártam, vagy hasonlók, hiszen az igazság sokkal prózaibb.
       saját dolgommal.                                      Az  első  pillanatban  elvesztem  az  asszony  türkiz  szemében,  a
        Tíz  nappal  később  a  századot  elsöpörte  egy  támadás.  Félig   hozzám simuló teste pedig elvette az eszem. Nem történt köz-
       süketen,  leszakadt  füllel  másztam  elő  a  gránátrobbantotta   tünk semmi. Én nem közeledtem, ő nem adott rá okot, hogy azt
       gödörből. Órákon keresztül rejtőztem vérben és vizeletben ázva   higgyem, többet érez irántam, mint a puszta hála. Az összevilla-
       a hullák alatt, de még így is kaptam egy golyót a lábamba egy   nó pillantásaink azonban mégis feltűntek a férjnek. Amikor az
       túlbuzgó bakától. Egy kenyérzsákot, egy kulacsot és némi köt-  első pofon elcsattant a konyhaasztalnál, közéjük álltam, azonban
       szert tudtam magamhoz venni, mielőtt hátrahagytam a legyek-  fiatalabb és erősebb volt, így vérző arccal az ajtón kívül találtam
       től hemzsegő tábort. A vér borította köveket messzire elkerül-  magam.
       tem, ahogy végigkúsztam a töltésen, utána a bokrok között ara-  Az égő karám fényénél indultam tovább. Az asszony már a
       szoltam tovább. Pár órát pihentem, amennyire tudtam, elláttam   sínek között várt. Cipót, kolbászt tett a zsákomba, hosszan meg-
       a sebeim, aztán az ágyúdörgés észak felé űzött. Igazából nem   ölelt, aztán szó nélkül hátat fordított nekem. Utána léptem, de
       bántam, nem az én háborúm volt, eszemben sem volt feláldozni   lerázta a kezem, majd futni kezdett a tűzzel bajlódó férje felé.
       magamat.                                               A  vándorélet  íze  megkeseredett  a  számban.  Ennyire  lassan
        A  hetekből  hónapok  lettek,  és  lassan  azon  kaptam  magam,   még soha nem haladtam. Néha megálltam, egy ideig visszafele
       hogy megszállottja lettem az utazásnak. Minden nap messzebb   lépdeltem, aztán a fogamat csikorgatva ismét nekiindultam az
       kerültem az otthonomtól, mégis úgy tűnt, mintha semmi nem   eredeti  iránynak.  Máskor  napokig  ültem  egyhelyben  étlen-
       változna  körülöttem.  Az  egyik  oldalán  az  ismerősen  sivár  táj   szomjan, vagy a viharban kiálltam a sínre és magasba nyújtott
       terült  el,  a  másikon  ugyanazok  a  távoli  hegyek  szöktek  az  ég   kézzel vártam, hogy az ég talán megkönyörül rajtam. Már nem
       felé. Furdalt a kíváncsiság, látni akartam, milyen máshol a világ.  számoltam a napokat, a megtett táv nem érdekelt, a láthatár sem
        Megtanultam  élni  abból,  amit  a  természet  adott.  Korhadt   tartogatott semmi érdekeset. Hosszú időre bevackoltam magam
       deszkájú  állomásokon  húztam  meg  magam,  vagy  szerszámos   egy állomás emeleti szobájába, ahonnan a síneket figyeltem nap-
       bódékban,  néha  egy  akolban,  ha  a  gazda  éppen  másfele  járt.   hosszat.
       Embereket ritkán láttam, amikor pedig mégis, akkor igyekeztem   A ház előtt tértem magamhoz. Napokat feküdtem eszméletle-
       elkerülni a találkozást. A konyhakertek fosztogatását gyűlöltem,   nül a kiszáradás hátárán. Soha nem tudtam meg, hogy kiszédül-
       ám  az  éhség  néha  rákényszerített  a  lopásra.  Ilyenkor  mégsem   tem-e az ablakon, vagy a tenyerembe, arcomba fúródott üvegszi-
       a  lelkiismeret-furdalás  bántott  a  legjobban,  hanem  a  hangok.   lánkok a kezdődő őrületre utaltak. A törött karomat sínbe tet-
       A beszélgetésre összerándultam, a nevetés a fejemet hasogatta,   tem,  ám  nehezen  gyógyult,  igaz,  legalább  közben  volt  időm
       a  gyereksírásra  a  fogamat  csikorgattam,  a  veszekedés  pedig  a   megtanulni újra használni a kezem. Az életösztön, ami korábban
       szívembe döfött. Néha  csak álltam megdermedve, máskor sán-  cserbenhagyott,  makacsul  visszatért. A  tavaszi  nap  fénye  már
       tikálva  menekültem,  ám  egyszer  azon  kaptam  magam,  hogy   ismét úton talált.
       üvöltve köveket dobálok a magányos ház felé.           Amikor a kölyök rám talált, megborzongtam. Azonnal felis-
        A sínpár volt az egyetlen biztos pont az életemben, oda mene-  mertem a kezem munkáját a homlokán, és az anyjától örökölt
       kültem vissza mindig. Akit ismertem, mind mögöttem maradt,   szemét.  Először  haza  akartam  küldeni,  de  meggondoltam
       akiben bíztam, meghazudtolta a bizalmam, akit szerettem, meg-  magam.  A  szavak  helyett  inkább  magára  hagytam,  hátha  az
       halt. Évek teltek el, visszafordulni értelmetlen lett volna.  éhség  és  az  egyedüllét  hazakergeti.  Miután  utolért,  a  megtett
        A fiatal férfi szinte belém rohant, az ölében egy vérző gyerek.   útról meséltem. Talán nem hitt nekem, mert mellettem maradt a
       Félreléptem előlük, hogy utukra engedjem őket, ám az asszo-  következő hetekben. Nem látta, hányszor nézem alvás közben,
       nya belekapaszkodott a kezembe, és sírva rimánkodott. A sza-  arra sem emlékezett, hányszor takartam be, amikor rugdalózott
       vait  nem  értettem,  ám  a  kétségbeesett  mozdulatait  igen.  Az   álmában. Magányosan éltem le az életem, ezekben a napokban
       elnyűtt  katonazubbony  ujján  alig  látható  vörös  keresztbe   azonban bármit megadtam volna azért, ha őt a fiamnak nevez-
       kapaszkodott, közben a gyerekre mutogatott. A homlokomon   hetem.
       lévő sebhez nyúltam, aztán intettem az apának, hogy tegye le a   Egy este a tűz mellől néztem őt, amikor megéreztem a könyö-
       gyereket. Megtettem, ami tőlem telt, majd a hálálkodásuk elől   kömön végigfutó zsibbadást. A látásom elhomályosodott, kiálta-
       tovább indultam volna, de az asszony visszatartott, és magá-  ni akartam, ám a hangom nem engedelmeskedett az akaratom-
       hoz ölelt.                                            nak. A  testem  lefelé  csúszott  a  köveken,  de  már  nem  éreztem
        Egy  vacsorát  akartam  csak  maradni,  mégis  azon  kaptam   fájdalmat. A tűz melege elhalt, a megvilágított terület is egyre
       magam,  hogy  telnek  a  napok,  és  még  mindig  velük  vagyok.   távolodott.  A  síneket  mind  halványabb  vonalként  láttam  az
       Segítettem a kertben, amíg a gyerek lábadozása lefoglalta a nőt,   egyre táguló láthatár felé futni, hogy aztán egy alig látható ívvel
       aztán segítettem karámot építeni a férfinak a legelőn, majd közö-  egy kört rajzoljanak a gigászi völgykatlan közepébe. Utoljára a
       sen berendeztük egy kis szobát az állatok mellett, ahová átköl-  kelő  nap  első  fénysugarait  láttam,  aztán  mindent  beborított  a
       töztem, amikor a gyerek felépült.                     sötétség.










          Itt is megtalálsz bennünket: Lidércfény Online







       Facebook: Lidércfény Online • lidercfeny@szentesinfo.hu • www.lidercfeny.hu                           11
   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16