Page 11 - lidercfeny_akf_202403

Lidércfény amatõr kulturális folyóirat XVI. évf. 3. szám, 2024. március

a hálószobájába vezette. A nyári éjszaka minden érzése a ja kinyílt és bíbor hölgy kilépett rajta. Nyugodt volt,
szobában lüktetett. Csak ketten voltak. Csak egymásé átszellemült, mint aki az ösztöntől hajtott kíntól szaba-
voltak. Ennél szebben nem is alakulhatott volna az éjsza- dult. A férfi az ágyon feküdt. Kezét széttárta. Bőre fehér
ka. A telihold ezüstös korongja beragyogta a világot. márványként tündökölt. Ajkai elkékültek és szemei fényü-
Sejtelmes dallamot dúdolt a fogékony lelkekbe. A hölgy ket vesztve dermedtek a semmibe. A komorna már előme-
szótlanul becsukta a hálószoba ajtaját. részkedett. Az ajtóban reszketett. A hölgy biccentett felé
A házra néhány pillanatra csönd telepedett. Aztán és ő megértette a célzást.
dübörgés robbant a szobából. Kiabálások hallatszottak, és Kisvártatva két szolgával tért vissza. A legények megra-
a komorna reszketve megbújt kis szobájának sarkában. gadták a férfi hulláját és kicibálták a szobából. Valahol
A kiabálások hörgésekké változtak. Olyan hátborzongató bedobták a lagúna egyik eldugott ágának a vizébe. A
hörgésekké, melyek az ember csontjáig hatoltak. Fuldoklás többi már a halak és a rákok dolga volt. Közben a komor-
bugyborékolt elő a szobából. A ház szinte remegett a na kifésülte a hölgy kócos haját. A hölgy engedte, hogy a
gyötrelem agóniájában. A telihold fénye bekúszott az bíbor ruha a földre omoljon. A szoba közepén meztelensé-
ablakokon és a tortúra színére festette a falakat. Ó, milyen gének teljes fenségében ragyogott a telihold fényében.
fertelmesen szép volt az egész. Aztán a hangok sóhajokká Sóhajtott, majd nyújtózott egyet és bebújt az ágyba.
szelídültek és az izgalom alábbhagyott. A pusztulás Rögvest álomba merült. Oly édes álomba, mely elringatta
csendje ismét uralma alá vette a házat. Ekkor a szoba ajta- a hajnalpíron át a következő este pereméig.

Forczech Péter

Elôléptetés

A liftből kilépve átfutott rajta, hogy talán mégis az eper- nyival nyúltak túl csontos ujjai végén. Dekoltázsa egy
színű ruhát kellett volna felvennie. Most már ugyan telje- sejtésnyire látni engedte ráncosodó májfoltos melleit.
sen mindegy volt, de arra megfelelt ez a töprengés, hogy Arany karkötője alig hallhatóan odakoccant a faragott
lefoglalja a figyelmét. Egyáltalán, hogy teljen az idő, asztallaphoz, amint egy pillanatra megmozdult, hogy
amely most, a cél előtti utolsó percekben mintha megállt lábait keresztbe tegye.
volna. Tizennyolc hosszú éve dolgozott ezért a napért. – Azt hiszem, mindannyian egyetértünk a jelenlévőkkel
Hétvégéket, ünnepeket, éjszakákat áldozott fel érte. abban – folytatta Dénes, aki a nagyfőnök asztala mellett
A fiatal éveit, a házasságát, mindazt, amit mások boldog- állt –, hogy keményen megdolgoztál azért, hogy ma itt
ságnak hívnak. Mindez egy pillanatig sem zavarta. Csak a lehess. Már csak a dolog formai – de azért nagyon fontos
kisfia félszeg, örökké várakozó tekintete volt, ami olykor – részét kell megejtenünk, hogy te is a csapatunk teljes
bele-belemart a szívébe. A felnőtt férfi szemében, aki vala- jogú tagjává válhass. Kérlek! Erre parancsolj!
ha ez a kisfiú volt, már nincs várakozás, csak közöny és Ildikó közelebb lépett. Szemével közben a nagyfőnök
idegenség. Az ő boldogtalan gyermekkorán át vezetett az tekintetét kereste, de az beleveszett valami különös
út eddig a pillanatig. homályba. Csak ritkás fehér haja, tömzsi nyaka, arcának
Sötétbarna szőnyeg vezetett a nagyfőnök irodájának mély árkai látszottak. Pecsétgyűrűs keze hatalmas íróasz-
súlyos tölgyfa ajtajáig. Mielőtt lenyomta a kilincset, azok- talán pihent, petyhüdten, fakófehéren, akár egy halotté a
ra gondolt, akik odabent várják. Érte vannak ott, az ő ravatalon.
kedvéért maradtak bent a már kiürült, hatalmas irodaház- Tétova mozdulatokkal elkezdte kigombolni szürke fel-
ban, amely úgy magasodott a téli éjszakába temetkező sőjét. Hosszú ideje nem vetkőzött le senki előtt. Férjével
város fölé, akár egy könyörtelen pogány istenség templo- már rég külön szobában aludtak, orvosra nem volt szük-
ma. sége, strandon pedig egyetemista kora óta nem járt.
– Szervusz, Ildikó! – szólalt meg Dénes, a nagyfőnök Utoljára akkor érezte magát ennyire szégyenlősnek, ami-
helyettese. – Kérlek, foglalj helyet! Az igazgatótanács kor gimnazista korában együtt kellett öltöznie az osztály-
nevében szeretném közölni, hogy értékeltük az eddigi társaival, akik – legalábbis akkor úgy érezte – mind sokkal
munkádat és elkötelezettségedet a cég iránt. érettebbek voltak nála. Testén ugyan lassacskán otthagyta
Az ovális tárgyalóasztalt körbeülő hét ember – többsé- nyomát a negyvenhét év, az irodai lét, a rendszertelen
gük korosodó, túlsúlyos férfi, akiknek hanyatlását nem táplálkozás, a kialvatlanság, most mégsem külseje vélt
takarhatta el sem a festett haj, sem a ráncfelvarrás, sem a hibáinak szólt ez az érzés. Izgatott volt, egy ezerszeresen
jól szabott öltöny – enyhén előre dőlve könyökölt, merev kiérdemelt, kiharcolt siker küszöbén, egy új világ kapujá-
derékkal, mozdulatlanul. Mosolyukat mintha késpengé- ban állt, és ez szinte megbénította.
vel metszették volna bele simára borotvált arcukba. A szoknya cipzárja egy kissé akadt – egy szörnyű pilla-
Az ötven év körüli Adél – az egyetlen nő az irodában natig úgy érezte képtelen lesz lehúzni. Közben egy apró,
Ildikón kívül – jéghideg tekintetű, kíméletlen ragadozó mentegetőző mosollyal felnézett. A mellette ülő ősz hajú,
volt. Halványrózsaszín műkörmei épp csak egy gondolat- sápadt férfi simára borotvált arca enyhén rángatózott,

Facebook: Lidércfény Online • info@lidercfeny.hu • www.lidercfeny.hu 11