Page 10 - lidercfeny_akf_202504

XVII. évf. 4. szám, 2025. április Lidércfény amatõr kulturális folyóirat

Megborzongok a gondolattól, mi vár rám. Ám ekkor dal- Ismét melegség siklik a kezemre, de ezúttal Luna fogja
lamos macarena zene csendül fel, és tönkreteszi a pillana- a kezemet. Bátorítóan mosolyog. A szemében valami vég-
tot. Előveszi telefonját, amelyen Juan arca virít, és elmos telen határozottság bujkál, amikor azt mondja:
minden boldogságot Angela arcáról. Először bukkan fel – Gyere velem!
bennem a gondolat, hogy Angela már nem boldog Juan A lépcsőhöz vezet, ahol huszonnégy órával ezelőtt még
mellett. Angela mondta nekem e szavakat. Luna nem hagy
Felveszi a telefont, és komoran bólogat. Harag gyűlik magamra, hanem lesétál velem. Eltávolodunk a mólótól,
bennem, amiért a férje nem tudja boldoggá tenni. míg már csak a hold leskelődik ránk, és akkor felém for-
dul. Szemembe néz, megsimogatja az arcomat, majd meg-
Befejezi a hívást, azután rám néz. csókol. Nem értem, miért teszi ezt. Sosem éreztem úgy,
– Mennem kell. – Mélyet sóhajt. – Holnap este tízkor hogy baráton kívül másként is gondolna rám. Talán nem
ismét itt leszek. Ígérem. jól olvastam a jelekben?
* * * Leülünk a homokba, átkarolja a nyakamat, és magára
húz. A holdfény nem veszi észre bátortalan mozdulatain-
Előttem a kép, ahogy elment, miközben ott álltam a kat. A tenger moraja elfedi a világ zaját, hogy csak mi
sápadt holdfényben. Most ismét a móló szélén állok, és a létezhessünk. Amikor pedig percekkel később mi is
holdat bámulom. A sima tengeren lebegő tükörképével elcsendesedünk, és egymáshoz bújunk, csak hallgatunk.
türelmetlenül szemlélnek, miközben az órámra pillantok. – Szeretlek – töri meg a csendet Luna remegő hangon.
Szóval ilyen érzés, amikor ezt mondják valakinek?
Fél tizenegyet mutat, és ettől tudatosul bennem, hogy Kellemes, és főként azért, mert tőle hallom először.
hiába várok Angelára. Rájövök, hogy őt is szeretem. Nem úgy, mint Angelát,
– Nem jött el? – kérdezi Luna, ahogy mellém lép. – Nem hanem mélyebben. Mintha egy kötelék lenne közöttünk,
tudja, mit veszít. míg Angelára inkább rajongással tekintettem.
Együtt bámuljuk a vizet. Örülök, hogy mindent elme- Szorosan magamhoz ölelem, mire kuncogva még job-
séltem neki, mert csak ő tart vissza a sírástól. Mellette ban hozzám simul, majd mosolyt csal az arcomra a meg-
mindig olyan erősnek és bátornak érzem magam. jegyzésével: – Izmosabb lettél. Tetszik.

triarii

A halál szemébe nézve

Kietlen pusztákon járok egyedül. A szántóföld mellett mét, s az egyik részen el is kezdte marcangolni azt. Egy
egy őztetem fekszik. Nemrég pusztulhatott el. Eljutottam dögevő madár tehette. Borzalmas látvány volt.
arra a pontra, melyben már nem tudok csak úgy elmenni Horrorisztikus.
a halál mellett. Leteszem a hátizsákomat, kis zöld növényt Feldúltan távozok sietősen. Menekülök a helyszínről.
helyezek az őz fejére. Leülök mellé. Most közelebb érzem Magasztosnak érzett fennköltségem átalakult egy belső
magam hozzá, talán jobban megértem a halált. viharrá és feldúltsággá. Naplemente van, nemsokára jön
Szembenézek vele. Sokáig ott vagyok, gyönyörű idő van. az éjszaka. Az elkerülhetetlen sötétség. Ahogyan a nappal
Arcomat a meleg tavaszi fénysugár éri. létezik, úgy az éjszaka is. A magasabbrendűben való ren-
Miért e misztérium, e köd, mely létezésünk értelmét, s a dületlen hit nem véd meg más erőktől, a szemkivájóktól,
túlvilágot takarja? Elveszett, esendő bolyongók vagyunk, melyek jelen vannak a természet brutalitásában, és talán
kiket oda-vissza csapdos az élet tengere. Fent vihart szíta- bennünk is. A balga ember úgy gondol a hitre, mint egy
nak, s néha nyugalmat adnak. Szemünket por fedi, mely védelmi burok, mely megóvja a más erőktől való behatás-
akadályozza az igaz látást. Nem értünk igazán. Nem ért- tól, s egy édeni paradicsom-szerű felhőtlen boldogság
jük a lényeget, s azzal kapcsolatban még fogalmaink sin-
csenek. De valami azt mondatja bennem, hogy ez így van várja.
rendjén. Így van a helyén minden, a kérdőjelekkel, a két- A naplemente árnyékában sétálok, vizem már régen
ségeinkkel. A létezésünk ezzel teljes. elfogyott, szomjas és fáradt vagyok, a maradék utamat
– Isten legyen veled! szenvedve teszem meg. Keveset értek, keveset látok. Én,
Emelkedetten köszönök el az őztől, s elmélyülve távo- ki a kétséges magasztosság múlékony, s halovány pie-
zok. desztálján állva azt hittem, egyenrangú lettem a teremtő-
A nap végén, órákkal később már visszafelé tartok, vel, s felfedtem a létezés egy részének misztériumának
ugyanarra megyek vissza, ahol az őz van. Közel megyek leplét. Mint oly sokan, kik azt hiszik már mindent értenek,
hozzá. Valami nem stimmel. A növény már nincs a fején. már minden leplet felfedtek, s minden rejtekajtót ismer-
Elmozdult volna? Ekkor látom, hogy valami kivájta a sze- nek a létezés óriás labirintusában. Mi, a balga emberek.

10 www.lidercfeny.hu • info@lidercfeny.hu • Facebook: Lidércfény Online