Page 14 - lidercfeny_akf_202301
P. 14

XV. évf. 1. szám, 2023. január                                        Lidércfény amatõr kulturális folyóirat




          Tordai Gábor

          A vér nem válik vízzé






           Gyenge szél billentette meg a fák ágait, és zúzmara kez-  – Ne hagyja  álmait gazdátlanul  kóricálni... legény  –
          dett szállingózni a lent állókra. Nedves köd kapaszkodott   mosolygott Anna.
          a tájra.                                               – Elég! – csattant fel a vezető. – Még az kell nekem, hogy
           Kilenc ember, fáradtan és elcsigázva pihent a fák törzse-  itt a nadrágjába csináljon az újoncunk.
          inek  dőlve.  Páran  a  leheletükkel  próbálták  melegíteni  a   – Inkább mondja meg, merre menjünk! – fordult a nő
          kezeiket. Némelyek pálinkát kortyoltak, mások a fegyve-  felé a tiszt.
          rüket ellenőrizték. De a legtöbben éles tekintettel fürkész-  – Egy pillanat... Kármán Hadnagy... ahogy kéri – vála-
          ték  a  csapat  legfurább  tagjait. A  betyárt  és  nőt.  Elvégre   szolt, és elsétált a csoporttól, magukra hagyva őket.
          huszárok voltak. Katonák. Bár ruháik már koszosak vol-  – Maga pedig fiatalember szedje össze magát! Maga egy
          tak, nem értették mit keres két ilyen alak a csoportban. De   remek céllövő, és tudtommal nem is gyáva, ezért is került
          a parancs, az parancs.                               közénk. Megmondtam, hogy ez nem egy átlagos csapat,
           A  betyár  alacsony  termetű  volt  és  széles  vállú.  Sötét   titkos feladataink vannak, főleg felderítés és kisebb táma-
          szeme  szigorúan nézett a világra. Néha végigsimított   dások…  olykor nem  minden  napi körülmények közt...
          tekintélyes bajszán. Viseletes szűr tartotta melegen, fekete   cserébe nem kell ágyúgolyók közt harcolnunk...
          bő szárú nadrágja alól kopott csizma kandikált néha elő.   – Értettem... Igenis, Uram!
          Derekán jó tenyérnyi széles öv volt. Két pisztoly, két kés   – Helyes.
          volt beletűzve. Széles kalap volt a fején.             – Uram, lehet egy kérdésem?
           A  nő  más  volt.  Egykor  fehér  szoknyáján  meglátszott,   – Nem!
          hogy nem fél bepiszkítani magát. Karcsú volt, szőke hajú,   A beszélgetést lezárva a tiszt el is lépett a fiatal katoná-
          bár a huszárok megesküdtek rá, hogy néha fehér tincsek   tól,  és  inkább  az  erdőt  szemlélte,  amerre  eltűnt  Anna.
          is látszódtak a hajában. Fiatalnak tűnt, de a szemei kékek
          voltak,  mintha  fátyol  vonná  be  őket.  De  úgy  nézett  a   Mintha magából a ködből bontakozott volna ki, egyszer
          távolba, mintha mindent látna. Hosszú, majd földig érő   csak felbukkant.
          katonai kabát volt  rajta, amit  csak  nagy ritkán gombolt
          teljesen  össze.  Mintha  fütyült  volna  a  téli  hidegre.  Így
          sokszor  látszódott  a  derekán  lévő  széles  öv  és  az  arról
          lelógó  számos  apróság.  Bőrerszények,  madártollak,  kis
          csengettyűk – amik akkor sem szólaltak meg, ha lépett.
           A nőt olykor, egy-egy lopott pillantással egy ifjú katona
          nézte. Társai megrovó pillantásokkal jutalmazták.
           – Fiatalember, ne nézelődjön! – lépett oda a furcsa csa-
          pat vezetője. Magas alak volt, jó fejjel magasabb a fiatal
          férfinál. Szürke szeme szigorúan néztek le. Arcának jobb
          oldalán vékony fehér hegek húzódtak.
           – Még a végén szerelembe esik, és dalokat költ, a fegy-
          verforgatás helyett.
           A háttérben  halk kuncogások, torokreszelések hallat-
          szódtak.
           – Már az indulásunk óta nézi... Biztos nem ijedős az ifjú
          úr...  –  szólalt  meg  reszelős  hangon  a  betyár,  oda  sem
          nézve. – Tudhatná, hogy nem az ő dolga figyelni, és véde-
          ni Kökényt...
           – Anna – vágott közbe a nő, könnyű dallamos hangon.
          – Ejnye, kalapos uram, hát ilyen nehéz megjegyezni a
          nevem, még ennyi idő után is? Anyám anyja után... – ha
          tudná az  ifjú  Gara, milyen  tüzes családból  származom,
          biztos nem így nézne rám. Nem ily pillantásokkal mére-
          getne titkon... – Ekkor fátyolos szemeivel a piros arcú,
          zavarba jött férfira nézett.
           – Pedig otthon várják... No nem olyan valaki, mint én,
          de hát ő is Anna... igaz?
           A katona arca lassan megnyúlt, szemei kikerekedtek a
          döbbenettől.



          14                                     www.lidercfeny.hu • lidercfeny@szentesinfo.hu • Facebook: Lidércfény Online
   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19